GizAnna anya - rajzok és festmények

Tartalomhoz ugrás

A kenyerem javát megettem.

Az életem úgy alakult, hogy nem tanultam hivatalos helyen rajzolni, de a rajzolást egész életemben szerettem.

Több éven keresztül ballagási szalagokat festettem temperával, majd 1998-ban kezdtem el képeket festegetni családtagjaim kerek születésnapjára. Ìgy került a képekre aláírásként az „Anya”.


Rajzoltam szénnel, grafittal, színes ceruzával, por- és olajpasztellel. Festettem temperával a legkülönbözőbb felületekre, tojástemperával vászonra. Használtam akril- és olajfestéket, kipróbáltam a portréfestészetben az oroszok által használt szárazecset technikát is.


A Batsányi Cserhát Művészkör tagjaként, a 2013 májusában megrendezett Tavaszi Fesztiválon alkalmam nyílt arra, hogy festményeimből egy csapatot, szám szerint 9 darabot a " Zsűri elé vigyek megmérettetésre". Örömmel közlöm veletek, hogy képeim elfogadásra kerültek és ezek közül egy dicséretben részesült. 2013 valamint 2014 novemberében nagy örömömre a munkáimért ART-EZÜST-Diplomát illetve ARANYECSET díjat kaptam.


A honlapon látható rajzok és képek saját munkák, melyek bizonyos darabjai már magánszemélyek tulajdonát képezik.

Munkáim megtekintéséhez kellemes időtöltést kívánok! GizAnna Anya


Rajzok
Festmények
Egyéb rajztechnikák
Vissza a tartalomhoz